Cserháti István: Pandora legenda

"És megharagudtak az Istenek az emberekre, és készítettek egy gyönyörű leányszobrot, elnevezték Pandorának, ami mindennel megajándékozót jelent. Életet lehellé belé, kezébe adtak egy aranyszelencét, hogy vigye el az Istenek ajándékátaz embereknek, de nem tudhatja meg soha, mi van a szelencében. Pandora lement az emberek közé, akik megszerették és befogadták őt. Míg ő kinyitotta az aranyszelencét, elözönlötte a Földet a háború, a betegség, a gonoszság, a fájdalom. Azóta baj és szenvedés szabadon dühöng a világban, és nyomában ott oson a halál. És Pandora újra lezárt szelencéjében szabadulásra vár a remény".

Éjféli szekér:

Hűvös éjszakák,A végtelen vidék fölött a csend megáll.Szárnyatlan szavak zöreje elcsitul,Csak az álmok ujja jár.Üres az út,A lámpa zöldre vált, senki nem megy át.Csak a szél fúj tovább...Hűvös éjszakák,A szunnyadó világ mosolya félmosoly.Összebújt szobák, behúzott függönyök mögötte lámpa rég kihunyt.Pihen a kéz,Nem tudja, holnap reggel még mit csinál.Csak a szél fúj tovább...Néma dombokon, a gyűrött ég alatta kocog a nagy szekér.Van, ki mélyen ül, van aki felfeszítve.Forog a nagy kerék.Távoli föld valahol vár te rád,Egyedül ütsz tanyát,Helyedre új utas száll...Látod, itt az éjfél,A tegnapunkat elrabolva zötyög a rozzant szekér.Rajta mennyi ember,Összerázva, jön át a mába,Ne kérdezd, hogy meddig érsz,Ó, hogy meddig érsz.Mikorra észre tértem,Rávettek engem,Leszállni késő,Forog a roppant kerék.Ó, a roppant kerék.Vissza nem tekintek,Az elmaradtak nem integetnek.Csak forog a roppant kerék,Zötyög a rozzant szekér.Csak magam vagyok én.Csak magam vagyok én.Csak magam, csak magam, csak magam, csak magam vagyok én!